A munkásszállás Székesfehérváron

A munkásszállás Székesfehérváron számomra egy teljesen új élmény volt, amiről nem is gondoltam volna, hogy ilyen kellemesen meghatározó lesz az életemben. Most jöttem rá ugyanis, hogy ahhoz, hogy az ember kényelmes utazhasson, nem kell vagyonokat kiadnia szállásra, nem kell drága hotelekben megszállnia, és mégis remekül érezheti magát. A munkásszállás Székesfehérváron a barátnőm ötlete volt, aki más korábban is szállt meg ilyen lehetőséggel csak másik városban. Azt mondta, hogyha ketten megyünk, akkor könnyedén tudunk bérelni egy közös kis kétágyas szobát egy hotelszoba töredékéért, ráadásul remek helyen a városban általában. Így most arról szeretnék beszámolni, hogy nekem személy szerint milyen élményeim voltak a munkásszállással kapcsolatban, hogyan tudtunk ketten kétágyas szobát bérelni, és persze hogy ennek milyen feltételei voltak.

munkásszálás-székesfehérvár-pic4

A munkásszállás Székesfehérváron: ilyen körülményekre lehet számítani

Úgy gondolom, a legjobb munkásszállás Székesfehérváron az lehet, amiben mi magunk is megszálltunk. A foglaláshoz egy oldalt használtunk, amit be is linkelek. Mivel a barátnőmnek már volt tapasztalata az ilyen jellegű szállással, így ő azt mondta, mindenképpen olyan oldalakon érdemes csak nézelődni, ahol maga az oldal vállalja a felelősséget a munkásszállók minőségéért, hogy az embernek ne kelljen emiatt aggódnia. Szerinte ugyanis munkásszállás és munkásszállás között is nagy különbségek vannak. Számunkra azonban nem csak az volt a fontos, hogy egy olcsó munkásszállót találjunk magunknak, hanem a kényelem is, elvégre mi nem dolgozni indultunk Székesfehérvárra, hanem élvezni egy kicsit az életet. Kihasználtuk tehát az egyetemi őszi szünetet, és nekivágtunk a városnak. Nem csak Székesfehérvárt látogattuk meg, de itt terveztünk éjszakát is eltölteni, így fel is kerestük a linket található oldalt, hogy megnézzük a választékot. Habár maga a kínálat az oldalon nem nagy, azonban minek is kellene válogatni még akkor is, hogyha csak egyetlen lehetőséget látunk? Hiszen annak a minőségéről meg lehetünk győződve minden esetben.

Így mi sem sokat hezitáltunk, hanem le is foglaltunk magunknak egy szobát, és vártuk, hogy eljöjjön a várva várt szünet, hogy végre egy kicsit világot láthassunk. Számomra nem volt kifejezetten nehéz megszokni a szobát, egyébként is hasonló körülmények között élünk, persze több dekorációval azért. Az egyetemi kollégiumhoz képest azonban igazi luxusnak tűnt a szoba, amit kaptunk, nagyobb volt a tér, normális méretű az ágy, sőt még egy tévét is kaptunk. Az elmúlt hetekhez képest számomra ez maga volt a paradicsom, vagy legalábbis erős fejlődés az egyetemi körülményekhez képest, persze az ottani árak tükrözik a körülményeket. Itt azonban kényelmesen elfértünk, ki tudtunk pakolni két kisebb szekrénybe. Persze nem is volt nálunk sok dolog, de akár hosszabb távon is kényelmes szállást jelentett volna számunkra ez a hely.

Ilyen volt a munkásszállás Székesfehérvár városában

Számomra egy kellemes élmény volt, amit tudom, hogy meg szeretnék a jövőben is ismételni. Rájöttem, hogy így akár az egész országot is körbe tudom járni. A munkásszállás biztosítja számomra a kényelmes és olcsó szálláshelyet, a diákigazolványom pedig az olcsó tömegközlekedést. Így gyakorlatilag az ország bármely pontjára el lehet jutni, legfeljebb néhány óra alatt. A kényelmes munkásszállás Székesfehérvár városában bebizonyította számomra, hogy bizony akkor is tud szórakozni az ember és utazgatni, világot látni, hogyha anyagilag nincs eleresztve. A büdzsé tehát nem jelenthet kifejezetten nagy problémát az ember számára, hogyha igazán meg szeretné ismerni Magyarország csodáit.

munkásszállás Székesfehérvár1_1

A munkásszállás Székesfehérváron számomra tehát minden igényt kielégített, nem kellett idegenekkel osztozkodnom, mert volt velem valaki, remek helyen helyezkedett el a belváros közepében. Könnyen el tudtunk jutni a központba akár gyalog is, de buszközlekedéssel is tudtunk számolni, hogyha fáradtak voltunk már a sétához. A munkásszállás Székesfehérvár városában minden tekintetben megfelelő volt számunkra, a közelben volt egy kis étkezde, ahol tudtunk enni, amikor már nem volt kedvünk étterembe menni, vagy csak szerettünk volna megspórolni egy kis pénzt. Én mindenkinek tudom ajánlani, hogy ne csak akkor vegye igénybe a munkásszállókat, hogyha kötelesség viszi egy városba, ne csak munka miatt próbálja ki az olcsó szálláslehetőségeket, hanem vakáció gyanánt is akár.

A munkásszállás Székesfehérváron és azon túl…

Nekem a munkásszállás Székesfehérvár városában nagyon tetszett, szívesen mennék a következőkben is ilyen jellegű szállásokra. Persze a munkásszállás Székesfehérváron nem reprezentálja az összes ilyen szálláslehetőséget, de reményeim szerint nem fogok csalódni a jövőben sem. Akárhogy is legyen, beszámolok majd a további tapasztalataimról is, talán végig fogom járni az egész országot, legalábbis a nagyobb városokat. Ez az olcsó szálláslehetőség végre lehetőséget ad erre nekem. Rájöttem, hogy korlátozott büdzsével is lehet kényelmesen utazgatni, legalábbis az országhatáron belül.