Legjobb a weben

Legjobb a weben

Első Guess napszemüvegem

Miért pont a Guess napszemüveg?

A Guess napszemüveg számomra olyan, mint egy kincs. Már évekkel ezelőtt is szerettem volna egy márkás UV-szűrős napszemüveget, azonban soha nem volt rá lehetőségem. Vagy túl sokba került vagy én hordtam szemüveget, így a másik szemüveg kizárt volt. Idén azonban minden összejött: az eOptika oldalán kedvezményesen vehetünk minőségi napszemüvegeket, és a korábbi szemüvegemet is kontaktlencsével pótoltam ki. Így lett Guess napszemüvegem!

Hogyan találtam rá a Guess napszemüvegre?

A Guess márka az egyik kedvencem, azonban nem volt tudatos döntés részemről ez a választás. Főleg a cipőiket és táskáikat ismerem a boltok polcairól. Ez a márka számomra egy tökéletes középutat jelent. Nem a teljesen luxusmárkák egyike, amiket szinte hencegés lenne hordani, azonban elég jó neve van ahhoz, hogy az ember meg tudjon bízni a termékeikben. Éppen ezért szeretem már hosszú évek óta. Korrekt áraikkal és rendkívül tetszetős termékeikkel teljesen a rajongójukká tettek, így bátran mertem napszemüveg tekintetében is őket választani. Bizonyára sok csak szemüvegekkel foglalkozó márka van, azonban én valami olyat szerettem volna, amit már ismerek, és meg tudok bízni benne.

Guess napszemüveg1_2

Eleinte az interneten csak egy megbízható webáruházat kerestem, és hamar rá kellett jönnöm, hogy csak optikáktól lehet úgy rendelni, hogy az ember biztosan tudja, megfelelő minőséget kap a lencsékből és a keretekből is. Az eOptika nem volt ismeretlen számomra korábban, így amikor erre a megállapításra jutottam, rögtön őket kerestem fel. Rendeltem már náluk kontaktlencsét és az ahhoz tartozó folyadékot és tokot is, és mindent rendben találtam a korábbi rendelésem során, ráadásul a lencséken még spórolni is tudtam egy keveset. Így hát megnéztem, hogy milyen napszemüvegkínálatuk van, és nem kellett csalódnom. Sok hosszú oldal mutat be számos napszemüveget, az egészen költségkímélő daraboktól kezdve a márkásabb és így drágább termékekig. Mindenki megtalálhatja tehát azt a márkát, amit megengedhet magának a pénztárcája állapota alapján. Amikor személy szerint megláttam, hogy többfajta Guess napszemüveget is árulnak, rögtön lecsaptam az ismerős márkára, hiszen tudtam, hogy így minőségi terméket fogok kapni. A mostani táskáim nagy része is ezt a márkát erősíti, így a napi outfit összhangja is még hangsúlyosabb lesz egy Guess napszemüveggel. Úgyhogy meg is rendeltem.

Véleményem a Guess napszemüvegről

A Guess napszemüveg megrendelésével pontosan azt kaptam, amit vártam: jó minőséget, megnyerő kinézetet és persze olyan lencséket, amivel bátran mehetek a napra, nem kell a szemem épségét féltenem. Nekem tehát nagyon megérte ez a termék, bátran lépek vele az utcára. Olyan darabot választottam, amely nem csak idei trendnek felel meg, hanem tudom róla, hogy még akár hosszú évek múlva is kimehetek vele az utcára, hiszen a klasszikus kinézetek sosem mennek ki a divatból. Egy jó minőségű Guess napszemüveg inkább tekinthető befektetésnek, mint kiadott összegnek. Korábban több napszemüveget is hordtam, mindegyiknél tartottam azonban attól, hogy az UV szűrő meglétéről biztosító matrica valójában nem mondott igazat, itt azonban ez a kérdés fel sem merül. Találtam egy olyan darabot, amely biztosítja számomra mindezeket, és így tudom előre a következő nyarakra is, hogy nem kell majd újabb darabok után kutatnom. Korábban ez is problémát jelentett, hogyha egyáltalán vettem napszemüveget, hogy hónapokon át kellett keresgélnem, mire végre találtam egy olyan terméket, ami jól is állt, passzolt is a stílusomhoz és meg is tudtam fizetni.

Guess napszemüveg1_4

Dioptriás Guess napszemüveg?

Már előre tudom, hogy mi lesz a következő befektetésem! Az eOptika oldalán ugyanis megtaláltam a rendelés során azt a funkciót, amivel dioptriás napszemüvegeket lehet rendelni. Erre gondoltam már korábban is, azonban sosem jutottam el addig, hogy érdemben cselekedjek az ügyben. Most azonban, hogy már a tulajdonomban van egy Guess napszemüveg, tudom, hogy sokáig ki fog tartani, ha csak nem történik vele valamilyen baleset, és így egyre biztosabb vagyok abban, hogy szeretnék majd egy olyan darabot is, ami dioptriás szemüveg. Hogy miért? A mostani darabom csak kontaktlencsével tudom hordani, azonban azt nem mindig szeretem felvenni, hiszen az ember szemének pihenésre van szüksége, és bevallom, néha sikerül két adag között néhány nap holtteret hagynom, ami azt jelenti, hogy éppen csak szemüvegben tudok járni. Otthon is jobban kedvelem, hogyha pihentetni tudom a szemem, de ez nem jelenti azt, hogy napozás közben nem olvasnék szívesen egy jó könyvet. Jövőre viszont talán már ez a vágyam is teljesülhet a Guess napszemüvegnek hála. Persze egy éven belül két márkás napszemüveget inkább nem vásárolna az ember, azonban ha jövőre megveszem a betervezett darabot is, akkor akár évtizedekre előre meglesz a nyári viseletem teljesen, és addig nem is kell újabb kiadásokra szánni magam. Nekem tehát a Guess napszemüveg tökéletesen bevált, és bátran merem másoknak is ajánlani ezt a remek márkát és persze az eOptika oldalát is, ahonnan könnyen és gyorsan, akár még kedvezményesen is megvásárolhatjuk ezeket a darabokat.

Miért érdemes szénmonoxid érzékelőt vásárolni?

A szénmonoxid érzékelő előnyeiről

A szénmonoxid érzékelőről bizonyára sokan hallottak már, de hányan is használják otthon? Pedig nagy segítség lehet minden háztartás számára. Elvégre, mindent igyekszünk megtenni az egészségünk érdekében. Megfelelő étkezéssel és testmozgással biztosítjuk a testi épségünket, éppúgy mint zárakkal a biztonságunkat. A baj néha azonban nem odakintről érkezik, hanem házon belül történik. A szénmonoxid érzékelő egy olyan aprócska kis eszköz, ami a csendes gyilkost, a színtelen, szagtalan, mérgező gáz koncentrációját vizsgálja.

A szénmonoxid érzékelő és a megelőzés

A szénmonoxid minden zárt térben előfordulhat, ahol működik fűtés, vagy valamilyen gázzal működő felszerelés, mint a sütő. Ez nagyjából minden háztartást lefed, azonban mégis kevesen gondolnak a szénmonoxidra, mint valós veszélyforrásra a házban. Azonban ez közel sincs így, hiszen a szénmonoxid már egészen aprócska konkcentrációban is mérgező, és néhány ezrelékként is alig néhány perc alatt képes halált okozni. Sajnos nehezen lehet felismerni egy riasztó nélkül a jelenlétét. A tünetei a fejfájás, a rossz közérzet, a hányinger, a szédülés. Egy egyszerű rosszullét is ilyen tüneteket produkál, és az ember inkább gondol ilyenkor egy náthára, vagy gyomorrontásra, mint egyből valamilyen mérgezésre. Pedig ez a probléma sokkal valódibb és közelibb, mint azt az ember hinné, ezért mindenképpen érdemes néhány szót ejteni arról, hogyan is lehet megfelelően védekezni ellene.

A szénmonoxid érzékelő talán az egyik legfontosabb pont mind közül. Habár számos megelőzési módja van a mérgező gáz elterjedésének, ezek a praktikák sem nyújtanak soha teljes százszázalékos védelmet. Éppen ezért mindenképpen gondoskodni kell az embernek arról is, hogy ne csak megelőzze az esetleges bajt, hanem annak bekövetkezéséről is időben értesüljön. Mivel a szénmonoxid nem látható és szagtalan gáz, ezért magunktól nem fogunk rájönni, hogy éppen veszélybe kerültünk a saját otthonunkban, ezért olyan fontos a szénmonoxid érzékelő.

A szénmonoxid érzékelőkről röviden

A szénmonoxid érzékelők közül nem lehet nehéz választani, azonban az első és a legfontosabb ennek a folyamatnak során, hogy csakis olyan érzékelőt vásároljunk, amelyet az erre szakosodott szervek pozitív minősítéssel bíráltak. Ennek a listáját könnyedén meg lehet találni az interneten, de akár rögtön olyan oldalon is válogathatunk, ahol csak ilyen termékeket lehet kapni. Ajánlom ehhez a Ventil oldalát, ahol természetesen csak olyan termékek vannak felsorolva, amelyeket biztonsággal vásárolhat meg bárki: https://www.ventil.hu/szen-monoxid-erzekelo.

Érdemes még néhány dolgot tudni ezen kívül a szénmonoxid érzékelőkről. Ilyen például az élettartam kérdése. Ez készülékenként eltérő lehet, azonban átlagosan 5 évről beszélhetünk. Számos hét éves élettartamot ígérő hirdetést is látni az interneten, de akár ennél nagyobb értéket is kibírhat egy-egy készülék. Arra azonban minden esetben különösen figyelni kell, hogy rendszeresen, általánosan kétévente ellenőrzésre szorul a készülék. Habár a legtöbb rendelkezik olyan funkcióval, amely a lejárat vagy a meghibásodás esetén magától jelez, mégis jobb a biztonságot és az elővigyázatosságot választani ilyen helyzetekben.

Érdemes még beszélni arról is, milyen extra funkciókkal rendelkezhet egy szénmonoxid érzékelő, hova helyezhető egyáltalán, és milyen módon képes jelezni a veszélyes gáz szintjét a zárt helyiségben. Tehát érdemes az olyan apróságokra is figyelni, mint hogy legyen magyar vagy értett idegen nyelvű leírása a terméknek, hogy mindent pontosan be tudjunk állítani. Érdemes olyan terméket választani, ami nem csak a veszélyes értéknél jelez már, hanem előjelzi a szénmonoxid értékét már kisebb értéknél is. Ez fontos, hiszen a gáz nagyon gyorsan reagál az emberi szervezettel, így nem csak kifejezetten a nagyobb koncentráció lehet veszélyes. Ma már több készülék is alkalmas arra, hogy okostelefonra telepíthető alkalmazás segítségével kommunikáljon is a felhasználóval. Tehát nem csak riasztani képes, de eseménynaplózásra, értékek megjegyzésére is. A mobilitásnak hála továbbá ma már bárhonnan meg tudjuk mondani, hogy mekkora a ház szénmonoxid koncentrációja, így nem kell aggódnunk a hazatérő gyerekek vagy családtagok miatt. Az eseménynaplózásnak hála sokkal könnyebb azt is megállapítani, hogy pontosan mi okozta a szénmonoxid szivárgást.

Mire van szüksége az embernek a szénmonoxid érzékelő mellett?

Fontos tehát a megelőzés is, éppen annyira, mint a biztonsági elővigyázatosság a szénmonoxid érzékelővel. Mindenképpen szerezzünk be egy ilyen kis készüléket az otthonunkba, de gondoskodjunk a rendszer biztonságáról, engedjük be rendszeresen a kéményseprőket, illetve ellenőriztessük, mint a fűtést, mind pedig a gázzal működő készülékeinket. A szénmonoxid érzékelő rendszeres ellenőrzéséről sem érdekes elfeledkezni, és mindenképpen a használati utasításoknak megfelelően használjuk, olyan helyen tároljuk, ahol levegősen elfér, és nem eshet baja.

Platós teherautó bérlés, avagy a karácsonyi csoda

A Platós teherautó bérlés hasznossága

Amikor először hallottam a platós teherautó bérlésének a menetéről nem gondoltam, hogy valaha is szükségem lesz erre az opcióra, hiszen nem igazán tudtam elképzelni azt, hogy mégis mire kellene nekem ez a lehetőség. Ezzel így is voltam egészen most Karácsonyig, amikor is valami csoda folytán elképesztően sok adományt sikerült összegyűjtenünk olyan szegény családoknak és leginkább gyermekeknek, mely mértéket már a mi autónk képtelen lett volna vidékre szállítani. Így úgy döntöttünk, hogy igénybe fogjuk venni a platós teherautó bérlés funkcióját és keresünk egy akkora (lehetőleg zárt platóval rendelkező autót) mely a megfelelő keretek között képes leszállítani azt a rengeteg ajándékot és élelmiszer adományt, mely megörvendezteti a gyermekeket a karácsony közeledtével. Véleményem szerint a karácsonyban igenis a legszebb dolog az adás, mégpedig a teljesen önzetlen adás. Így már évek óta próbálunk összeszedni ruhákat, játékokat különböző tartós élelmiszereket minden egyes karácsonykor, majd ezeket le is visszük a kiválasztott faluba esetleg intézetbe átadni. Az idén különösen nagy volumenüre sikerült az ajándékok összeszedése így kénytelen voltunk utána nézni valami olyan lehetőségnek, ami lehetővé teszi, hogy ne több körben kellejen fordulnunk (ugyanis Kisvárda melletti falut néztünk ki idén karácsonykor) hanem egyszerre tudjuk leszállítani a teljes adag adományt. Így a megoldások keresése közben találtunk rá a platós teherautó bérlés lehetőségére, mely alternatíva igencsak megtetszett nekünk és azon nyomban el is kezdtük kutatni a lehetőségeket melyek kínálkoztak ebben a vonatkoztatásban számunkra. Így rögtön utána is néztem annak, hogy hol tudunk platós teherautó bérlést igénybe venni és azonnal rá is akadtam egy kiváló weboldalra ahol rengeteg alternatívát és tanácsot kaptam ez ügyben.

A platós teherautó bérlésének a menete

Maga a bérlésnek a folyamata tulajdonképpen sokkalta egyszerűbb annál mintsem gondoltam volna. A tanácsom az, hogy mindenképpen nézzünk előtte interneten körbe, hogy milyen jellegű lehetőségek vannak platós teherautó bérlés ügyében a közelünkben és az értékelések alapján válasszuk ki a legjobb opciót, ugyanis általában ezek az értékelések megbízhatóak és érdemes rájuk hagyatkozni a választás tekintetében. Úgy gondolom a legszimpatikusabb cégnek érdemes utána járni interneten, ugyanis a legtöbb helyen teljesen más a kínálat, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy minden egyes autó kölcsönző szolgáltatást nyújt olyan számunkra ideális opciót, amelyre jelen pillanatban szükségünk van.

A kölcsönzés mente rendkívül egyszerű folyamat. Miután megtörtént az online lecsekkolása a helynek, a következő lépés a személyes megjelenés, az autó kiválasztása, majd kikölcsönzése. Miután ellátogattunk a kiválasztott helyszínre, ahol az esetleg már online kinéztük autót (ugyanis sok helyen fent van az online kínálat), illetve természetesen ott helyben is ki lehet választani a járművet, némi kaució és a kölcsönzési összeg lerakása után, azonnal igénybe is lehet venni a platós teherautónkat. Fontos tudni, hogy a legtöbb helyen általában előre meg van autó típusok szerint határozva, hogy az adott járművel egy nap alatt hány kilométert lehet megtenni, erre mindenképpen érdemes oda figyelni ugyanis mi majdnem ebbe buktunk bele ugyanis jelentősen elszámoltuk magunkat.

Megéri a platós teherautó bérlés?

Ez alapján érdemes belőni, hogy melyik platós teherautóra lehet szükségünk, hiszen valószínűleg nagyjából tisztában vagyunk azzal, hogy körülbelül napi hány kilométert kívánunk megtenni, erre mindenképpen figyeljünk oda, mert tényleg nagyon könnyen el lehet téveszteni a kategóriákat. Amennyiben túllépjük a napi megtehető limitet, akkor meg van határozva, hogy annak a túllépésének az esetében erre mennyit szükséges ráfizetni kilométerenként ez szintén eltérő lehet különböző típusú autóknál. Továbbá azt is célszerű előre eldönteni, hogy hány napra kívánjuk igénybe venni a járművet, ugyanis ettől is függ a kölcsönzés összegének az alakulása. Amennyiben ezek a feltételek teljesültek már nyugodtan bérelhetjük a platós teherautónkat.

Alapvetően én úgy gondolom a platós teherautó kölcsönzésének menete egy rendkívül egyszerű és nagyon-nagyon hasznos folyamat, mely valójában elképesztően hasznos tud lenni bizonyos szituációkba. Példának okáért költözés esetén, vagy mint a mi esetünkben nagyobb adomány, nagyobb mennyiségű csomag leszállítása vagy esetleg bútorok szállítása. Nagyon nagy segítséget tud ez jelenteni és én mindenkinek ajánlom, hogy próbálják ki ezt az opciót, ha szüksége lenne rá.

Hihetetlen finomságok homoktövis felhasználásával

Hogyan fogyasztható a homoktövis?

Vagy szeretjük vagy nem, a homoktövis akkor is az egyik legerősebb természetes immunerősítő szupertáplálék. Értékes fitotápanyagokat, erős antioxidánsokat tartalmaz. A benne található magas vitamin és hatóanyagkoncentrátumnak köszönhetően jótékony hatással van szervezetünkre. Milyen hatásterületei vannak a homoktövisnek, ami miatt azonnal vegyük fel kedvenc hozzávalóink közé? Ez a termés segíti az emésztőrendszeri-és anyagcsere folyamatokat, a légzőszervi-és mozgásszervi rendszereinket, segíti az immunrendszerünk és ízületeink megfelelő működését, gyulladás és fertőzés esetén a gyógyulási folyamatokat is elősegíti, illet pozitív hatással van a szívünkre, érrendszerünkre, bőrünkre, szemünkre. De, ha ez még nem lenne elég érv a fogyasztására, vitalizáló, roboráló hatású alapanyagként a belőle készült ételek javítják az életminőségünket. Akkor sem kell lemondanunk róla, ha fogyókúrázunk, mert a homotövis támogatja a zsírégetést, erősíti a kötőszöveteket és a narancsbőr ellen is hatásos lehet.

Milyen formában kapható homoktövis?

A homoktövis többféleképpen kerül feldolgozásra, s ennek megfelelően eldönthetjük, hogyan szeretnénk szervezetünket támogatni vele. Akkor sem kell lemondanunk róla, ha nem akarunk előre gyártott tablettákat és olajokat venni, mert a termésből rengetegféle ital és étel készíthető házilag is. A homoktövis fogyasztható termés velő formájában, hasznosítható a gyümölcshúsban és magban található olaj is, illetve a növény leveléből készített főzet is segíti szervezetünket. Mindegyik formában más jótékony hatása érvényesül a növénynek.

Mire jó a homoktövis?

A homoktövis velő elfogyasztásával nagy dózisú C-vitaminhoz és antioxidánsokhoz jutunk. De nem csak ezért érdemes időnként magunkhoz venni. Hatóanyagainak köszönhetően regenerálja és tisztítja a májat, tanulmányok szerint gátolja a daganatos sejtek képződését, csökkenti az allergiás reakciókat és még stresszoldó hatással is bír. F- vitamin hiány miatt kialakult központi idegrendszeri zavarok esetén is segíti szervezetünket.

Milyen finomságokat készíthetünk homoktövis segítségével?

A bogyó húsából és magjából kinyert olaj szinte kötelező kelléke az otthoni patikának, hiszen antibakteriális hatása is bizonyított. Hasznos lehet torok-és mandulagyulladás, orrnyálkahártya-gyulladás esetén. A homoktövis magolajban található sterol, mely fertőtlenítő, érzéstelenítő, gyulladásgátló, valamint fájdalomcsillapító hatású. De nem muszáj elfogyasztani ahhoz, hogy jótékony hatása érvényesüljön, helyileg is nyugodtan alkalmazható. Segít a sebgyógyulásban, az ekcéma kezelésében, alkalmas az égési és fagyási sérülések, vágott sebekre és sugár okozta égési sérülések kezelésére is. Számos arckrémben, testápolóban és napfény elleni krémben megtalálható, mert minden jó tulajdonsága mellett még az UV sugarak ellen is véd.

A levelekből készített tea elsősorban az ízületi betegségek okozta kellemetlen érzéseket, tüneteket enyhíti. Vizes borogatásként, helyileg is alkalmazható bőrprobléma esetén.

Ha hozzájutunk egy kis homoktövis gyümölcshöz, akkor abból rengeteg féle finomságot készíthetünk. A hőkezelés során azonban veszíteni fog tápértékéből. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy egy-egy szuperétel még nem helyettesíti a teljes értékű, változatos táplálkozást.

Az első recept, ami garantáltan mindenki kedvence lesz a homotövis szirup. Süteményekhez, palacsintára, szörpnek is kiváló és gyorsan elkészülünk vele. A rendelkezésünkre álló gyümölcsöt alaposan mossuk meg és nyomjuk össze krumplitörővel. Ezután dupla rétegű gézbe tekerjük és az utolsó cseppig kisajtoljuk. Az így kapott gyümölcslét cukorral összeforraljuk és tartósítjuk. Miután üvegekbe töltöttük, a fejük tetejére fordítjuk azokat, hogy a hő elbánjon minden oda nem illő dologgal. Ha meghűltek, mehetnek a polcra. Ha az üvegek feldíszítjük, ajándéknak is remek. préselésnél visszamaradt masszát meg lehet szárítani és teának felhasználni. Az egész gyümölcsöt is aszalhatjuk, majd megőröljük. Télen influenzajárvány idején 1 ek port leforrázunk egy csésze forró vízzel, hagyjuk feloldódni, mézzel, vagy cukorral édesítve nagyszerű immunerősítő.

A második homoktövis recept valójában egy kifli recept egy kis meglepetéssel. Nem csak sárgabarack lekvárral lehet megtömni a finomságokat, hanem a homoktövis gyümölcséből készült változattal is. Ahhoz, hogy ilyen lekvárunk legyen a fenti szörphöz némi dzsemfixet kell adni, s máris kész. Ezt a lekvárt most fel is használjuk. 25dkg lisztet összekeverünk fél csomag sütőporral és egy csipetnyi sóval. Az eldolgozott 20dkg vajjal a kezünkkel elmorzsoljuk a lisztet és belekeverjük a 20 dkg félzsíros túrót. Miután jól átgyúrtuk kinyújtjuk a tésztát és háromszögekre vágjuk. Egy teáskanállal mindegyik háromszög alsó harmadába teszünk egy kevés lekvárt. Ezután feltekerjük a kis kifliket, s a kikent sütőlemezre helyezzük őket egy kis távolságot hagyva egymástól. 15 percig sütjük előmelegített sütőben, légkeveréses módban. A család minden tagja odalesz ezért a finomságért.

A karácsonyi fotóstúdió, avagy a legszebb ajándék

Karácsonyi fotóstúdió alternatívája

Alapvetően bár még viszonylag messze van a karácsony, mégis úgy gondolom, hogy lassan elérkezik az az időszak, hogy elkezdhetünk gondolkodni azon, hogy mégis milyen jellegű ajándékokkal fogjuk meglepni szeretteinket. Én őszintén szólva, nem igazán vagyok az a típus, aki olyan nagyon egyszerűen választ ajándékot a szeretteinek, így nekem egy hosszas gondolkodó folyamat előzi meg a karácsonyi ajándékok megvásárlást. Idén viszont egészen kiváló ötletem támadt ugyanis a karácsonyi fotóstúdióban levő fotózás lehetőségét választottam a család egészének, így nem csupán egy maradandó szép ajándékot kap maga a család, hanem némi minőségi együtt töltött időt is, mely reményeink szerint abszolút élvezetes és kedves emlék lesz.

A karácsonyi fotóstúdióban levő fotózás előkészületei

Az első lépés melyet már most megtettem az, hogy utána néztem a legjobb fotó stúdióknak Budapesten belül. Tételesen végig vizsgáltam az összes ajánlást, véleményt, kifejezetten a karácsonyi fotózásokra koncentrálva, hiszen nyilvánvalóan esetemben ez volt az elsődleges szempont és nem más jellegű fotózás. Végül viszonylag hosszas ám igen alapos keresgélés után megtaláltam a számomra leginkább megfelelőbb alternatívát, melynek nem csupán a már előre meghirdetett karácsonyi akció keretein belül megrendezett fotózásra vonatkozó ajánlata volt nagyon kedvező, de maga a stúdió berendezése is azonnal elnyerte a tetszésemet, hiszen teljességgel illeszkedett az én stílus illetve ízlés világomhoz. A számomra legideálisabb stúdió a G3 fotóstúdió lett, melynek a karácsonyi fotóstudóija egyenesen lenyűgözött. Szinte azonnal felhívtam a weboldalon található telefonszámot és időpontot foglaltam a stúdióba ráadásul stratégiai szempontokat figyelembe véve még jóval karácsony ellőttre és nem csupán abból az indokból, hogy karácsonyra már elkészüljön az album, hanem azért is döntöttem úgy, hogy már november elejére időpontot foglalok, hogy ne a nagy karácsonyi rohanás és idegeskedés közben kelljen megejtenünk az egyénként valószínűleg fantasztikus karácsonyi fotózást. Számomra rendkívül szimpatikus volt, hogy az időpont foglalás után kérhettem egy személyes konzultációt a fotóstúdiótól, ahol a konzultáció keretein belül körbe vezettek és minden egyes kérdésemre készségesen és abszolút segítőkészen válaszoltak. A konzultáció után személyesen körbe vezettek a berendezett műtermeken és a számomra leginkább szimpatikusat és abszolút az ízlésemnek a legmegfelelőbbet kiválaszthattam. Ezután már csak a dátum pontosítása maradt hátra és a várakozás a novemberi fotózásra. Egyébként tapasztalatból mondom, hogy azért nagyon hasznos a konzultáció, mert a stúdió felmérése után már gondolkozhattam megvalósítással kapcsolatos ötleteken ezáltal egy egészen komplex koncepció állt össze neki állhattam a szervezésnek. Így a hátralevő időben pinterest táblákról inspirálódva gyűjtögettem a vagányabbnál vagányabb karácsonyi fotóstúdiós fotózásra szerzett inspirációkat. Akit bővebben érdekelne az adott fotózás az látogasson el a https://www.g3studio.hu/karacsonyi-fotostudio/ weboldalára és érdeklődjön utána a karácsonyi fotóstúdiós fotózás lehetőségeinek.

A karácsonyi fotóstúdióban levő fotózásról, mint ajándékról

Úgy gondolom a karácsonyi fotóstúdióban történő fotózás abszolút kiváló ajándék tud ez lenni, bármilyen családtagunk számára, hiszen pontosan az a szépsége, hogy annyira személyes és személyre szabható ajándék, hogy ténylegesen tulajdonképpen bárki elképesztően boldog lehet egy ilyen jellegű ajándéktól. Számomra az a legjobb az adott ajándékban, hogy a fotósorozattal nem csupán egy kézzel fogható gyűjteményt ajándékozunk, hanem élményt is, hiszen egy ilyen jellegű fotózás egészen biztosan maradandó és csodaszép élményekkel jár az egész család számára. Meglephetjük vele nagyszüleinket, szüleinket, de akár még a párunkat is egy páros fotózással, hiszen annak is megvan a maga varázsa tulajdonképpen a lehetőségek tár háza korlátlan csupán személyre kell szabni az adott ajándékot. Én úgy gondolom, hogy ha valaki tényleg valami igazán személyes ajándékot szeretne adnia a szeretteinek, az próbálja ki a karácsonyi fotóstúdióba levő fotózás alternatíváját, ugyanis én egészen biztos vagyok benne, hogy nem fogja megbánni az illető, hogy ezt az alternatívát választotta. Hiszen ezáltal nem csupán egy fantasztikus élményt ajándékozunk egymásnak, hanem összehozzuk a családot is és megalapozzuk a karácsonyi ünnepek hangulatát. Ami pedig a legszebb az egész ajándékban, hogy az eredmény abszolút kézzel fogható és egy életen át, hogy ha ránézünk a képekre azok a csodás pillanatok fognak eszünkbe jutni, amiket akkor éltünk át, amikor azok készültek.

Építőipari költségbecslési segédlet 2020, avagy segítség a költségbecslésben

Az építőipari költségbecslési segédlet 2020-as kiadása, avagy miért érdemes megvásárolni a kiadványt?

Alapvetően én személy szerint nem vagyok vállalkozó, de igazán nagy betekintésem van a vállalkozások világába, miután a párom jóformán ezzel foglalkozik. Egyéni vállalkozóként nagyon jól tudja, hogy bizony a költségvetés, költségbecslés, kiadás-bevétel és hasonlók pontos nyomon követése és rendszerezése egy jól működő vállalkozásnak az alappillére. Tulajdonképpen ennél mi sem természetesebb, hiszen a rendszerezés minden szempontból a siker és az átláthatóság egyik legfőbb kulcsa. Bár nekünk nem építőiparral foglalkozó cégünk van, mégis nagy segítséget jelentett az építőipari költségbecslési segédlet 2020-as kiadványa, mely egy egészen jól össze állított rendszert mutat arra, hogy hogyan érdemes egy ilyen jellegű munkát elvégezni. Annak ellenére, hogy nekünk abszolút nem ilyen jellegű cégünk van, mégis nagyon sok segítséget nyújtott nekünk az adott könyv, mely abszolút jól összefoglalja mindazt, amit tudni kell ahhoz, hogy egy ilyen folyamatot helyesen elvégezzünk. Én személy szerint nagyon sokat tanultam az adott könyvből és mindenkinek tudom ajánlani, hogy olvassa át, amennyiben szüksége lenne ilyen jellegű információkra.

Miért fontos a pontos rendszerezés, avagy az építőipari költségbecslési segédlet 2020-as kiadványa

Véleményem szerint minden siker ott dől el, hogy fejben mennyire látjuk rendszerben a kollektív képet. Amennyiben van példának okáért egy vállalkozásunk, amely viszonylag sikeresen működik, akkor nagyon fontos az, hogy úgy lássuk át azt a teljes képet, az egész rendszert, hogy minden egészen pontosan ténylegesen pontról- pontra le legyen tételesen vezetve. Amennyiben egy vállalkozásban nincs meg a rendszer, a pontos adminisztráció és az összeszedettség, akkor valójában elkönyvelhetjük a teljes csődnek, hiszen lehet, hogy egészen addig, amíg még kisebb bevételek és kiadások forognak nyomon lehet követni azt, hogy mi zajlik egészen pontosan a vállalkozásban, viszont amint kissé megnő a kereslet azonnal más irányt vesz a cég vonala és nagyon nagy szükség van a precíz, hajszál pontos rendszerezésre. Előbb utóbb szükség lesz nem csupán a bevétel és kiadás pontos nyomon követésére, hanem a költségbecslés elkészítésre is, melyhez egyébként nem feltétlen szükséges szakember segítsége, hiszen amennyiben mi kitanuljuk ezt az irányvonalat, akkor tulajdonképpen sokkal egyszerűbb és költséghatékonyabb ezt saját erőből megoldani, hiszen így nem csak mi vezetjük a cégünk minden egyes adminisztratív munkáját, de sokkal nagyobb belátást is nyerünk arra, hogy melyik helyzetben, melyik a legideálisabb lépés. A költségbecslés kitanulásához az egyik legkiválóbb szakkönyv az építőipari költségbecslési segédlet 2020-as kiadása, mely ténylegesen az alapoktól kezdve építi fel a teljes rendszert, így a könyvet alaposan elolvasva elsajátíthatjuk a költségbecslés tudományát és akár még egészen profin is űzhetjük ezt a jellegű tevékenységet. Mint már a fentiekben is említettem azért is kiváló ez a könyv, mert nem csupán az építőiparban dolgozók számára nyújt mankót, hanem amellett, hogy nyilván elsősorban erre a területre fókuszál, számos más területeket is érint, így tulajdonképpen mindenfajta vállalkozásnak hatalmas segítséget tud nyújtani vállalkozástól függetlenül. Én személy szerint nagyon sokat tanultam az építőipari költségbecslési segédlet 2020-as kiadványából, annak ellenére, hogy a vállalkozásunk sokkal inkább marketing jellegű, mint építőiparra foglalkozó. Akit bővebben érdekelne az adott kiadvány, az megtudja rendelni az említett könyvet tulajdonképpen bármilyen online webshopól, mely könyv kereskedelemmel foglalkozik.

Online rendszerezés. avagy az építőipari költségbecslési segédlet 2020-as kiadása

Tulajdonképpen az építőipari költségbecslési segédlet 2020-as kiadványa igazán nagy hangsúlyt fektet arra, hogy hogyan lehet hatékonyan és pontosan elvégezni egy költségbecslési folyamatot. Én személy szerint úgy gondolom, hogy a könyv segítségével ezt a folyamatot tulajdonképpen bárki nagyon rövid idő alatt el tudja végezni, hiszen nagyon gyakorlatias és hasznos tanácsokat nyújt az adott kiadvány. Saját tapasztalat szerint én mindössze csak annyit fűznék hozzá, hogy mindenképpen érdemes egy olyan átlátható (szerintem online rendszerben) végezni ezt a folyamatot, mely biztosítja azt, hogy teljesen átláthatóvá, rendszerezetté és könnyen elérhetővé tegyék az adminisztrált költségbecslést, illetve ezen felül, tulajdonképpen bármilyen olyan jellegű adatot mely szükséges ahhoz, hogy dinamikusan, átláthatóan és nem utolsó sorban rendkívül sikeresen működjön a vállalkozás. Ne felejtsük el a siker kulcsa az rendszerezettség!

Élesztő házhozszállítás kemény időkben is

Miért érdemes az élesztő házhozszállítást választani?

Az élesztő házhozszállítás sok kényelmetlen pillanattól megkímélhet minket a nehezebb időkben. Az elmúlt időkben élesztőt beszerezni igazi kihívás és kaland is egyben. Sok bolt fogyott ki belőle, és lassan nehezebb eldönteni, hogy a kis településeken nehezebb a beszerzése vagy inkább a fővárosban, ahol sokkal nagyobb a felvásárlóréteg. Vidéken inkább az okoz nehézséget, hogy kevesebb a bolt és így a választási lehetőség is. Nem kell azonban lemondani a finom süteményekről, ha nem találunk élesztőt a sokadik boltban sem. Az élesztő házhozszállításnak köszönhetően megmenekült a desszertünk terve.

Miért olyan fontos az élesztő házhozszállítás?

Élesztő nélkül sok sütemény és a kedvenc ételeink egy része megvalósíthatatlan. Ilyenek a kelt tésztás sütemények, amelyeknek az élesztés adja a tömegét. Ilyenkor egy lyukacsos réteg képződik, ami miatt kellemesen könnyű lesz a süteményünk. Az egyik legismertebb hungarikum is, a kelt tésztás lángos is ezzel az eljárással készül, de beszélhetünk itt a kenyérkészítésről és még számos egyéb étel készítéséről. Kapható por formájában is, és tejjel készíthető tömbökben, mindkettő elkészítése tulajdonképpen nagyon egyszerű feladat, de hálásak leszünk még az eredményekért. A sütőpor nem tudja helyettesíteni azt, amit az élesztő tesz az étellel. Ezért, ha élesztőre van szükségünk, akkor az élesztő házhozszállítás lesz a mi igazi megmentőnk.

Élesztő házhozszállítás és a bevásárlás

Önmagában egy-egy élesztő házhozszállítás természetesen nem éri meg, ez mindenkinek egyértelmű. Azonban, ha a bevásárlás alkalmával nem találtunk a napokra élesztőt, akkor érdemes lehet a másnapi bevásárlást már nem a boltban, hanem egy webáruházban véghezvinni. Ilyenkor ugyanazokat a termékeket vásárolhatjuk meg, amit mindig: kenyeret, péksüteményt, felvágottat, az összes legfontosabb háztartási felszerelést, és mindent, ami akár a lángoshoz vagy valamilyen süteményhez kell. Nem csak az élesztő házhozszállítás miatt járunk ilyenkor jól, hanem egy pihenőnapot is jelent, hogyha nem kell kivételesen kiállnunk a kocsival, és elszlalomoznunk a boltig, vagy akár biciklivel cipekednünk. Ilyenkor koncentrálhatunk a más, fontosabb dolgokra, amiket szívesebben csinálnánk, mint a boltban való sorban állást, és mindezt büntetlenül meg is tehetjük, mert az élesztő házhozszállítással együtt bármi mást is megvehetünk. Ilyenkor már sokkal jobban megéri a rendelés, és nyertünk egy szabadnapot is, és persze nem kell lemondanunk a finom falatokról. Személy szerint nagyon szeretem nem csak az élesztő házhozszállítást, hanem összességében bármilyen élelmiszer házhozszállítást. Sokkal kényelmesebb és egyszerűbb, modernebb megoldás, mint a boltban várakozni, gyors a fizetés, könnyű a vásárlás, mivel nem fizikai helyhez megyek, ezért az egész bevásárlás megvan tulajdonképpen néhány perc alatt. Nem fáradok el, nem lesz nehéz a felkelés, mert máris azon töprengek, hogy fel kell öltözni, és el kell menni a boltba, mert a végén bezárnak, elviszik a friss pékárut, munkába kell menni utána, el kell kezdeni a napot. Ha online teszem ugyanezt, akkor a konyhaasztalnál, a reggeli kávém kortyolgatása közben megtehetem. Ezért szeretem annyira ezt a megoldást.

Igazi strandlángos az élesztő házhozszállítással

Azt gondoltuk, hogy csak a strandon lehet egy igazi jó, ropogós lángost enni? Nem! Otthon is könnyen elkészíthető ez a népszerű nyári étel, amit ebben az évszakban tényleg a legjobb fogyasztani. Könnyű, mégis laktató, friss és rendkívül ízletes. Igazi magyar gyomornak való étel, amit piacokon és strandokon szoktunk enni, és már alig várjuk az évnek azt a szakaszát, amikor ezt háromszor-négyszer megtehetik. Azonban nem kell lemondanunk a finom falatokról az év bármelyik szakaszában. Van ezen kívül egy nagyon nagy előnye az otthoni lángoskészítésnek: nem kell több száz forintot kiadnunk egyetlen darabért, miközben az egész családnak elég adagot készíthetünk ugyanebből a pénzből. Akkor sem kell elkeserednünk, hogyha nem kapunk a kisboltban élesztőt, erre jó az élesztő házhozszállítás, így mi is élvezhetjük a lángos adta finom ízeket.  Nem kell ehhez más, mint egy kevés főtt krumpli, cukor, langyos tej és liszt, persze víz és a feltétek. Az elkészítése igen egyszerű, de kelt tészta lévén természetesen a kelési idővel számolnunk kell, és biztosítanunk kell a tészta számára egy melegebb helyet. Nyújtás és kelés után aztán mehet is a forró olajba, ahol néhány másodperc alatt meg is sül a lángosunk, és fogyaszthatjuk is. A legtöbben a megszokott, klasszikus fokhagymás-tejfölös-sajtos kombót kedvelik, azonban bátran lehet otthon kísérletezni. Mostanában egyre népszerűbbek a lekváros és nutellás, akár sonkás darabok is. Persze, semmi gond nincs azzal, hogyha a megszokott ízeket szeretjük, és a felfedezés nem a mi világunk. Ha másfajta édességet szeretnénk otthon, ami a strandok világára emlékeztet, akkor egy kis palacsinta vagy churros mindig jó döntés lehet a második fogásnak.

Mi mindenre jó a napszemüveg? És melyik az ideális?

A napszemüveg kiegészítő és kellék

A jó szemüveg sokkal több, mint a szemünk védelmét szolgáló kiegészítő. A jó napszemüveg a nyugati kultúrában olyan, mint a legyező keleten. Sok mindent kilehet a segítségével fejezni. És nem csak a személyiségünket, hanem a hangulatunkat és szándékainkat is. Gondoljunk csak bele, milyen hatása van annak, amikor a gonosz karakter megjelenik egy teremben, öltönyben és napszemüveggel, majd a következő pillanatban leveszi. Még le se engedte a kezét, de az egyik embere máris ott termet, hogy elvegye tőle. Az öltönyös karakter ezzel a gesztussal mindenki számára egyértelművé tette a státuszát. Azzal, hogy levette a szemüvegét, megadta a lehetőséget arra, hogy a jelenet többi résztvevője a szemébe nézhessem. Sőt, nem csak egyszerűen megadta, hanem kegyesen megengedte. Nem azért vette le a szemüveget, mert a benti fényviszonyok szükségtelenné tették, hanem azért, hogy üzenetet közvetítsen vele. Ezzel a néhány hétköznapi mozdulattal rögtön átfogó képet kaptunk az egész karakterről. Hogy milyen a társadalomban betöltött helye, milyen vagyonnal rendelkezik, hogyan viszonyul az emberekhez. Mindhez tudunk fejben egy teljes koncepciót csatolni. És a karakternek ehhez még csak meg sem kellett szólalnia. Annyit tett, hogy belépett egy szobába.

Milyen üzenetet közvetít a napszemüveg?

Attól függően, hogy milyen szemüveget viselünk, a környezetünk sokféle következtetést le tud vonni a jellemünkről. Beszédes a szemüveg stílusa, márkája, színe, állapota és az is, ahogyan viseljük azt.  Sokan érzik magabiztosabbnak magukat, ha viselik. A szem a lélek tükre, szól a mondás., és a szemüveg nem hagyja, hogy ebbe a tükörbe bárki is bepillantson. A napszemüveggel elrejthetünk egy csomó mindent: a személyiségünket, a véleményünket, a szándékunkat. Hiszen ezeket elsősorban a szemünkből és a mimikánkból lehet következtetni. Azonban a napszemüveg nem csak a szemet, de az arc egy részét is kellően kitakarja ahhoz, hogy rejtélyesek maradjunk a többi ember számára.  Elrejthetjük a kisírt szemeket, a lenéző pillantásokat, a táskás szemeket egy átmulatott éjszaka után.

A napszemüveg stílusa meghatározza a mienket is. Gondoljunk csak arra a macskaszemű napszemüveg változatra, amelyet a hatvanas évek női sztárjai viseltek. Annyira jellegzetesek, hogy automatikusan velük azonosítjuk magát az embert. Ugyanígy a hatalmas üvegű, hatvanas évek végi, hetvenes évekbeli napszemüvegek is. Nem csak rejtélyesség, de stílusossá is tesznek minket. Ma már mindenki az egyéniségének és a stílusának megfelelő napszemüveget választhat magának – és a divat sem szab ennek szigorú korlátokat.

A napszemüveg segítségével hogyan lehet kommunikálni?

Nagyon sok dologra használhatjuk, például kommunikációra. Gesztikulálhatunk a segítségével, kopoghatunk bele, ha idegesek vagyunk, vagy egész egyszerűen csak sokatmondóan megigazítani. Ha sejtelmesen rápillantunk a lehúzott szemüveglencsék alól, rögtön érteni fogja a szándékainkat. Akkor is, ha az a pillantást meglehetősen kritikus. És ehhez ki sem kellett nyitnunk a szánkat.

A napszemüveg tulajdonképpen mire való?

A keretformát könnyen kitudjuk választani, a lencsék esetében érdemesebb valamivel több időt a válogatásra szánni. A napszemüveg legfontosabb szerepe így is a szemünk védelme, ezért nagyon fontos, hogy ragaszkodjunk a minőséghez. Az ár nem feltétlenül garancia erre. A színes lencsékről is sok tévhit kering. Akkor mégis hogyan igazodhatunk ki az információtengerben? Legegyszerűbb az, ha optikus véleményét kérjük ki a dologról. Régi, bizonytalan múltú szemüvegjeinket is be tudjuk vizsgáltatni, s így megtudhatjuk, megfelelnek-e bizonyos szükséges kritériumoknak. Mik is lennének ezek? Bármilyen stílusúba is szeretünk bele, ne engedjünk a kísértésnek, ha a lencsék nincsenek ellátva UV-védelemmel. Ezt a CE logóról ismerhetjük fel legkönnyebben. Az UV-védelem azért lényeges, mert az ultraibolya sugarak hosszú távon kötőhártya-gyulladást okozhatnak – és károsíthatják a szaruhártyát, sőt, növelhetik a szürkehályog kockázatát. A polarizált szemüveglencsék amellett, hogy UV-védelemmel vannak ellátva, csökkentik a szemkápráztató hatásokat. Ezek a lencsék különleges bevonatuknak köszönhetően nem tükröződnek, amikor keresztül nézünk rajtuk. A polarizált lencsén olyan pici függőleges csíkok találhatóak, amelyek csak a függőleges irányú visszatükröződő fényeket engedik át. A vízről, földről, különféle felületekről visszaverődő fényt így kiszűri a polarizált réteggel ellátott lencse. Ezért téli és vízi sportokhoz is nagyon jó választás az efféle lencse. Kimondottan sportokhoz fejlesztett keretekkel is bővelkedik a piac.

A fényre sötétedő lencséket fotokromatikus lencséknek is hívjuk, és természetesen ezek is rendelkeznek UV-védelemmel. Vannak gyártók, akik kifejezetten autóvezetéshez is készítenek napszemüveget, ügyelve arra, hogy viselőjük minél élesebben lássa a külvilágot. Amennyiben dioptriás napszemüveget szeretnénk, akkor a keret kiválasztásánál figyelembe kell venni annak íveltségét is. Ez azonban már elsősorban az optikus dolga. Nekünk elég tudni róla, hogy ez a helyzet fennáll.

Yorkshire terrier, a mini energiabomba

A yorkshire terrier – a legkisebb terrier

A yorkshire terrier, rövidebb nevén a yorkie a világ egyik legkisebb kutyafajtája, igazi világrekorder. Ez a kutya is az európai szürkefarkastól származik. Ősei már a XI. században kapcsolatba kerültek az emberrel. A yorkshire terrier karrierjét vadászattal kezdte, onnan került a szalonok világába. Igazi terrier, ezt pedig folyamatosan bizonyítja is. Megfér az ölben, de mégsem öleb. Alaptermészeténél fogva vidám, mókás kiskutya, de illik komolyan venni. Szaglása kifinomult, mozgása fürge, hallása rendkívüli. Magyarországin napjaink egyik legnépszerűbb fajtája. A yorkie szíve percenként százat ver, ami majdnem kétszer olyan gyors, mint a német juhászkutyáé. Amennyiben elolvassa ezt a könyvet, ez a kis szív Önnek is verni fog.

A yorkshire terrier története

Yorkshire nagy hagyományokkal rendelkező grófság Nagy Britannia északi részén. A grófság az észak-dél vonulatú Pennine-hegység és az Északi-tenger, a Tees folyó és a Humber folyó partjai között terül el. Hegyekben, mérsékelt égövi erdőkben, legelőken, mezőkben és szántóföldekben, valamint folyókban, csatornákban és tavakban gazdag terület.  Az ipari és kereskedelmi élet központja York városa, mely az Ouse és a Foss folyók összefolyásának partjainál fekvő kikötőváros. Innen származik a yorkshire terrier.

A fajta története nem igazán ősi, a yorkshire terrier megközelítőleg 150 éves múltra tekint vissza. Nagy-Britanniában már a XI. században szigorú törvények szabályozták a vadászat és a kutyatartás rendjét. A törvények szerint a szegény földművesek és parasztok nem vadászhattak, tehát nem tarthattak és engedhetek meg maguknak túlságosan nagy testű kutyákat sem. A királyi vadászok és erdészek igen egyszerű módszerrel ellenőrizték a törvények betartását: azok a kutyák, amelyek egy hét inch, azaz kb. 17,78 cm átmérőjű karikán nem fértek át, elkobzásra kerültek. Ez a szabályozás teremtette meg az igényt egy kisebb méretű kutyafajtára. A királyság területén az eltérő körülményekből adódó eltérő igényeknek megfelelően alakultak ki a terrierek legkülönfélébb fajtái.

Yorkshire grófságban kikötők, malmok, raktárak tömege volt található, virágzott a gazdaság és a kereskedelem. Szükség volt olyan kutyákra, melyek ezeken a helyeken a patkányokat és más kisebb rágcsálókat irtva őrizték a „rendet”. Hasznukat vették a kistermetű terriereknek a bányákban is, ahol kiváló szaglásukkal és hallásukkal a sújtólég, a veszélyes mérgező és robbanó gázkeverékek első jeleire hangos ugatással figyelmeztették gazdáikat. De szükség volt rájuk a ház körül is, hiszen a szegény emberek vadászati lehetőség híján apróvadakat fogtak kutyáikkal, hogy néhanapján hús kerüljön a konyhaasztalra.

A yorkshire terrier tehát a környék munkásembereinek kreatúrája, feltehetőleg több más terrierfajta keresztezésével, melyek közül a legtöbb mára már kihalt. Elsők között említhető talán a Waterside terrier, mely nevét – vízparti – annak köszönhette, hogy a térség folyóinak, csatornáinak és kikötőinek partjai mentén patkányra és egérre vadászott. Ez fajta adta tehát nagy valószínűség szerint a yorkshire terrier genetikai alapjait, de beleszóltak kialakításába a Clydesdale és Paisley terrierek is.

A célirányos tenyésztés a XVIII. század első felében kezdődött. A feladat a munkásemberek számára közel sem hobbi volt, sokkal inkább kereset kiegészítés. Éppen ezért a tenyésztési módszereket szigorú titokként kezelték, és feljegyzések nem maradtak az utókorra. Kezdetben még neve sem volt a fajtának, a különböző tenyészetek azokról a városokról kapták a nevüket, ahol működtek. E tenyészetek minden egyede magán viselte a terrier jelleget, és némelyiküknek igen hosszú volt a szőre.

Viktória királynő (1819-1901) uralkodása idején jelentkezett az igény először egy kedves kis ölebre. Vélhetőleg birtokaik bejárása során figyeltek fel a nemesek erre a parányi, vidám kiskutyára, a munkások pedig, hogy uraik kedvében járjanak – és persze hogy növeljék bevételeiket is -, még aktívabban folytatták a tenyésztést. A yorkie elindult a szalonok felé vezető úton, és már nem csak, mint haszonállat volt fontos, előtérbe került a külső megjelenés.

Igen kidolgozott és alapos tenyésztői munka eredménye volt Huddersfield Ben, valamennyi yorkshire terrier ősapja. Tenyésztője Mrs. Eastwood volt, tulajdonosa pedig Mr. Foster. Ben 1865-ben született és hat évvel később, egy balesetben halt meg. Rövid élete során 70 kiállításon nyert, de hagyományos patkányfogó versenyeken is szép eredményekkel szerepelt.

Yorkshire terrier különkegességek

A yorkshire terrier többször bekerült már a Guiness rekordok könyvébe aprócska mérete miatt. Summerann Thumberlina 567 grammot nyomott és egészen 1995-ig nem talált legyőzőre méretét illetően. Azóta persze születtek újabb rekordok, más fajtákból kerültek ki az újabb rekorderek.

Néhány évvel ezelőtt a németországi Hirschfeldben, a Biewer családnál igen érdekes yorkshire terrier kiskutyák születtek. Hirtelen új színösszetétel bukkant fel, a kiskutyák a szokásos acélkék-cservörös szín helyett vidám fehér-tarka színben pompáztak. Azóta a Biewer yorkshire terrier fogalom lett, önálló fajtává vált, többen átnyergeltek a különleges színösszetétel tenyésztésére, ám FCI elismerése még várat magára.

Igen sok híresség választja az apró ebet családtagjának, nem csak most, így volt az a múltban is. Audrey Hepburn, a híres Hollywood-i színésznő yorkshire terrier kutyája a Mr. Famoous nevet viselte, az eb halála után ismét egy yorkie, Assam of Assam került a gyönyörű színésznő családjába. Richard Nixon, volt amerikai elnök kedvencét Pasha-nak hívták.

A legismertebb celebek, mint Mariah Carey, Britney Spears, Paris Hilton, Natalie Portman, Wanessa Williams, Gisele Bundchen, Orlando Bloom, Whitney Houston, Anastacia, Hilary Duff, Miley Cirus, Carmen Electra, Tara Reid, Venus Williams, Heather Locklear mind egy vagy több yorkshire terrier boldog gazdái.

Hazai hírességeink sem maradnak le, hiszen Psota Irén és Esztergályos Cecília színésznők mellett Pintér Mária fotómodell, Gombos Edina műsorvezető, Terry Black, Létay Ákos énekes és számtalan celeb választja társául a yorkshire terrier fajtát.

A nyár kedvenc itala: a feketeribizlilé

Kihagyhatatlan feketeribizlilé

A feketeribizli és az abból kipréselt feketeribizlilé éppen szezonját élvezi, s így mi is időszerűen élvezhetjük a kissé savanykás gyümölcs zamatát. Ahogy az lenni szokott a savanykás gyümölcsöknél, a feketeribizli is nagyon sok C-vitamint tartalmaz, ezért nagyon jó hatással van az immunrendszerünkre. Különleges, édes-fanyar karakterű íze miatt nem mindenki rajong érte, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Kiválóan keverhető például almalével. Az elmúlt hetekben minden hétvégenként a nagyszülők kertjében töltöttük és fáradhatatlanul szüreteltünk a már édes, mélykék szemeket, melyeknek színanyagát gyulladáscsökkentő és öregedést gátló antociánok adják. Természetesen nem csak a vödörbe, de a pocakunkba is jutott a gyümölcsből. Épp, ahogy a borsópucolásnál is lenni szokott: egy szem a kosárba, kettő a szánkba. Már előre eldöntöttem, hogy a bogyók egy részéből lekvár, másik részéből gyümölcslé fog készülni, amelyet aztán több mindenre is felhasználhatunk. A feketeribizlilé antioxidánsokban gazdag kényeztetés, amelyet nem csak magában fogyaszthatunk, de süteményekhez, tortákhoz, fagylalt készítéséhez is felhasználhatjuk. Éppen ezért szeretnénk betárazni belőle.

A feketeribizlilé jótékony hatásai

Jótékony hatásait természetesen a gyümölcsnek, a feketeribizlinek köszönheti. Tápanyag és vitamintartalma az egyik legkiemelkedőbb a piros bogyós gyümölcsök közül: például 100 grammjában csak antocián-származékokból (cianidin, delfinidin, kumarinsav stb.) több, mint 500 mg található. Sok található benne az A-vitamin provitaminjából, a karotinból, B1-, B2- és E-vitaminból is és természetesen C-vitaminból. A feketeribizli levele nagyon gazdag C-vitaminban. 100 g gyümölcsre 130-170 mg C-vitamin jut. Magjának olaja gamma-linolsavat tartalmaz. A gamma-linolsav, egy fontos telítetlen zsírsav hiánya csökkenti a bőr nedvességmegtartó- és ellenálló-képességét, és így hajlamosít a neurodermitis nevű bőrgyulladásra. A népi gyógyászatban főként a gyümölcs levét használják, de készítenek szörpöt, gyümölcslevet, cukorkát, a szárított gyümölcsből teát is!

Sarki boltból feketeribizlilé?

Természetesen nem terem minden kertben feketeribizli, de ilyenkor sem kell sajnálkoznunk, mert sok termelő foglalkozik saját kézzel gyűjtött, gondosan válogatott gyümölcsökből készített ital forgalmazásával. Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy magunk szedhetjük, akkor várjunk az aratással addig, amíg a termés sötét lila, szinte fekete és héja kissé fényes. Ekkor már érett, és a savanykás íz mellett kellemes édes utóízzel párosul.  Jelentős kalcium-és vastartalma miatt elősegíti a vérképződést. Rendszeres fogyasztása mellett a vér kórosan magas koleszterin- és vérzsírszintjének csökkenését is segíti. Sőt! Ami igazán különlegessé teszi a feketeribizlilé egészséges nedüjét az a jelentős karotintartalma. A karotin elősegíti a bőrvédő melanin képződését, tehát gyorsabban és könnyebben barnulunk, ha elegendő a karotin-bevitelünk. Nem is gondoltad volna? Nem csak répa lehet a napi karotinforrásunk.

A feketeribizlilé íze így lesz lágy

A feketeribizlilé nagyon változatosan fogyasztható. Ha az íze túlságosan markáns, akkor bátran keverhetjük különböző gyümölcsökkel. Az almáról már esett szó, de ugyanolyan jól állnak neki a piros gyümölcsök: eper, cseresznye, meggy, málna, áfonya. A feketeribizlilével összekeverve isteni, frissítő gyümölcskoktélt kapunk.

Amennyiben sűrű és rostos a feketeribizlilé, vízzel vagy ásványvízzel hígítva és egy kis citromlével megbolondítva elsőosztályú limonádét kapunk belőle. Ha még beledobunk egy kis málnát és szedret, akkor készen is van az erdei gyümölcsös frissítőnk. Mivel hideg italról van szó, ezért a feketeribizlilé semmit sem veszít gazdag tápanyagtartalmából.

Sajnos ez nem mondható el abban az esetben, ha a gyümölcs levét hús mellé szósznak szánjuk. Ellenben karakteres ízével azonnal lenyűgözhetjük a családot, a vendégeket. Nagyon jól megy sült húsokhoz és salátákhoz. Nem csak a feketeribizliből készített borecetet használhatjuk ezeknek ízesítésére. A bogyókból préselt léből sűrűbb, jellegzetesebb mártásokat kapunk.

Ugyanilyen mesés alapanyag süteményekhez és tortákhoz. A születésnapi torta meglepetés rétege készülhet feketeribizli zseléből, ehhez pedig semmi másra nincs szükségünk, mint zselatinra és a gyümölcs levére. Bármilyen krémhez remekül illik, és remekül kiegészíti az édesebb rétegeket. Ha sűrűre főzzük, zselatin nélkül, akkor fagylalt vagy süteményöntetet kapunk.

Tejszínnel és a gyümölcshússal összeturmixolva, lefagyasztva házi feketeribizli fagylaltot kapunk, amit étcsoki öntettel, mentával érdemes tálalnunk. Mivel magunk készítettük, ezért pontosan tudjuk, mi van benne. Ha megbízható forrásból szereztük be a hozzávalókat, akkor nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy ez bizony bio-fagylalt. Mi számít megbízható forrásnak? A megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező kisgazdaságok például ebbe a kategóriába esnek, és a legtöbbjük már házhozszállítást is vállal a kedvünkért.

« Older posts

© 2021 Legjobb a weben

Theme by Anders NorenUp ↑